20151004001A Kistérségi fejlesztő Szervezetek Országos Szövetség (KIFESZ) együttműködve a Borsod-Torna-Gömör Egyesülettel és az Irányító Hatósággal egyeztetve, országos és helyi partner szervezetei és más vidékfejlesztési szakemberek bevonásával 2015. szeptember 4-5-én szakmai fórumot rendezett a város- vidék együttműködésének újraértelmezése és a térségi helyi termékek népszerűsítése céljából.

A rendezvény Szuhafőn került megrendezésre a Kocsis Vendégház rendezvénytermében, valamint a műhelymunkát követően 2015. szeptember 5-én Aggtelekre (VII. Gömöri Gyümölcsfesztivál) és Edelénybe (Edelény-Császta külterület, Császtai búcsú) látogattunk el a két térségi nagy rendezvényre.

Szakmai találkozónk célja annak bemutatása, hogy hogyan látja egy helyi akciócsoport (HACS) és egy országos (KIFESZ) társadalmi szervezet a város-vidék együttműködés megvalósulási formáit, lehetőségeit jelen szakmai és támogatási környezetben, hogyan kapcsolódik mindez szorosan a térségi centrumok, illetve az aprófalvas térségek stratégiájához, miként csatornázhatóak be a jelentősebb húzóerővel rendelkező városok a vidék fejlesztésébe anélkül, hogy hátrányos helyzetbe hoznák a kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező településeket.
2015100402 2015100403 2015100404
Az Országos konferencia meghívottjai a Miniszterelnökség Agrár- Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Irányító Hatósági Főosztálya, Herman Ottó Intézet munkatársai, a Lechner Tudásközpont munkatársai, a Nemzeti és Művelődési Intézet munkatársai, Informatikai és Könyvtár Szövetség munkatársai, Közreműködő Szervezetek vezetői, a térség országgyűlési képviselői, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke, Kistérségi fejlesztő Szervezetek Országos Szövetségének Egyesülete, a Borsod-Torna-Gömör Egyesület elnöksége és a Borsod-Torna-Gömör Egyesület védjegytulajdonosok.

2015100401

nea logo  VM logo  HermanOtto Intezet  magyar naturparkok logo

Média - Hírek

Legfrissebb Híreink

Megjelent: 2023. január 30.
 
A KIFESZ képviseletében konferencián vettük részt Alsópetényben a Prónay kastély rendezvénytermében 2023. január 27-én, ahol az ország területfejlesztési szakemberei gyűltek össze, hogy az előttünk álló feladatokról és a területi alapú fejlesztéspolitikáról beszéljünk.
"Területpolitika – 2023 Kedvezményezett és leszakadó térségek fejlődési lehetőségei" című konferenciát a Miniszterelnökség a hazai területpolitika megújítási folyamatának részeként az idei évtől – hagyományteremtő jelleggel – tematikus konferenciaként szervezte meg, ahol most a kedvezményezett és leszakadó térségek fejlődési lehetőségei témakörben hallottunk előadásokat.
Nagyon örülünk annak, hogy elindult az a folyamat, amely a területfejlesztés irányait fogja megreformálni a következő időszak tervezése folyamán.
 
Copyright © 2024 Kistérségi Fejlesztők Országos Szervezete Egyesület. All Right Reserved.
Powered By Joomla Perfect